Egy külső szertartás lehetőséget nyújt arra, hogy abban valóban megvalósíthatja önmagát az ifjú pár, egyedi megoldásokkal, ötletekkel igazán ünnepélyes ceremónia varázsolható.
Ehhez kívánunk ötletekkel hozzájárulni. Az alábbi szolgáltatások cégünknél megrendelhetőek, kiszállításuk Szertartásvezető igénybevétele esetén díjtalan.

Hangtechnika

Egy szertartás elengedhetetlen részét képezi a tökéletes hangtechnika, hiszen lehet bármilyen szép a ceremónia, ha a vendégek nem, vagy csak rossz minőségben, recsegve hallják az ott elhangzottakat. A ceremónia után az Ifjú Pár és a násznép általában az étterembe, a vacsora helyszínére vonul, ezért nem praktikus megoldás ha a zenekar biztosítja a kinti hangtechnikát, hiszen ekkor már bent van szükség rájuk.

Emellett egy igazán szép ceremónia esetében fontos az összhang, fontos, hogy az előre összeállított zenék akkor csendüljenek fel, amikor azt előre elterveztük, a hangerő, és a zenék vége is az elképzelések szerint alakuljon.

Örömmel ajánljuk saját hangtechnikánkat, melyet kezelő kollégánk rendszeresen dolgozik együtt Szertartásvezetőinkkel, így pontosan tudja melyik zenét mikor, milyen hangerővel kell elindítania, egyeztetni tudjuk vele előre a ceremónia forgatókönyvét, menetét, gondoskodik mikrofonokról akár az énekesek, versmondók részére is. Hangtechnika díja szereléssel, bontással 25.000 Ft

Virágkapu

A külső szertartás elengedhetetlen részét képezi a kovácsoltvas virágkapu, mely - mint a filmekben - kiemeli az esketést, ünnepélyes keretet ad és ne felejtsük nagyon jól mutat később a fotókon is. Négylábú kovácsoltvas virágkapu bérelhető cégünknél a tetején borostyán bevonással, ennek díja építéssel és bontással 30.000 Ft

Gyűrűpárna

Szép, virágszirmokkal kitömött gyűrűpárnát ajánlunk, mely később örök emlék marad a szertartásról. 10.000 Ft

Énekes a szertartásra

Fekete Dávid és partnere fantasztikus musical betétekkel teszi feledhetetlenné a szertartást. Élőben, az Ifjú Párnak és a vendégeknek énekelt betétek emelik a szertartás fényét, egyedivé varázsolják az esküvőt.
Hallgasson bele az énekbe és képzelje el...

Kérje e-mailben árajánlatunkat!

Versmondó a szertartásra

Régi és kedves hagyomány, hogy a szertartás közben odaillő versek hangzanak el műsoros formában. Általános iskolás fiút és lányt ajánlunk, akik azt a verset/verseket mondják el, amit Önök listánkból kiválasztanak. A versmondók díjazása 20.000 Ft

Vadhibiscus a koccintáshoz

A 2010-es év slágere várhatóan a koccintáskor a pezsgőkben megjelenő, kézzel szedett, Ausztráliából érkező vadhibiscus virág lesz. A szertartás még ünnepélyesebbé tehető az így felszolgált italokkal. Életünk egy meghatározó eseményén nem hiányozhat a vörösen izzó vadvirág! Az 50 db-os kiszerelés ára, mely üzletekben nem kapható. 12.800 Ft

Galambröptetés

A szertartás közben, az igen kimondása alatt munkatársaink 4 db fehér galambot engednek fel. A galambok tesznek egy kört, majd elrepülnek. 30.000 Ft

Több galamb esetén kérje egyedi árajánlatunkat!

Pillangóröptetés a szertartáson

Felejthetetlen pillanatok vendégeinek, amikor a csodálatos, akár 100 darab fehér pillangót egyszerre repteti az ifjú pár. A pillangók egy része szívesen időzik a reptetés helyszínén, ezért, ha a vacsora is a szertartás helyén lesz, később még találkozhatunk velük, kedves perceket okozva ezzel magunknak és vendégeinknek. 2 tucat pillangó ára 14.990 Ft, reptetőkosár tüllborítással, selyemszalaggal 3.190 Ft.